Dance My Life: 5. fejezet

Sziiasztok. :)
Eddig 300-an nézték a blogom. Nagyon köszönöm mindenkinek! <3
Itt az ötödik fejezet, jó olvasást!
xoxo; ~CsakÉn

Várjunk csak... mi most csókolózunk? Jézusisten!!! Vagyis... erre vágytam kilenc éves korom óta. De most, hogy valóban csókolózunk... Olyan fura. Ő mindig tesóként kezelt. Erre most megcsókol...
- Héhéhéhé...- toltam el magamtól finoman, mert ezt tisztáznunk kell.
- Mi az?- dünnyögte még félig az ajkamba.
- Ez most mi volt? Vagyis... miért?
- Hát... én úgy vettem észre, hogy még most is érzel irántam valamit...
- Nem mondtam, hogy nem...De csak azért...öhm...megcsókolnál mert szerinted még most is tetszel?
- Nem csak azért... Te is tetszel nekem... - mosolygott rám.
- Tényleg?- kérdeztem elképedve.
- Tényleg. - és ezzel újra megcsókolt.
Nem bántam.

*két óra múlva*

- Mikor ér már vissza?! - kérdeztem már igencsak dühösen.
- Mondtam én, hogy nem is biztos, hogy haza jön...
- Komolyan mondtad? - eddig elvoltunk, de két óra után meguntuk a smacizás-barkoba-smacizás programot.
- Halálosan. - vigyorgott rám. Vissza vigyorogtam. Egy percig így vigyorogtunk (kicsit sem nézhettünk ki hülyén...) aztán magához húzott és megint...találd ki!...megcsókolt. Ugyan azt éreztem mint eddig. Egy kis bizsergés az ujjaim hegyében és belül elkezdtem olvadozni. Nem akartam, hogy vége legyen. Nem tudom, de van egy olyan sejtésem, hogy a fickó gondolat olvasó mert nemhogy elengedett volna! Inkább még közelebb húzott. Kezdett melegem lenni ezért gyorsan lekaptam magamról a hosszú ujjú pólóm és ott álltam a fekete sportmelltartómban amiben táncolni szoktam. Gondoltam, hogy ő nem fog ezen meglepődni mert látott már táncolni és ő is járt próbákra szóval valószínű, hogy nem lesz neki furcsa. Mondom...: gondoltam.
- Uhh.. -nézett rám huncutul. Ajjaj, ezt mennyire félre értette... De mit is gondoltam én hülye?! Itt csókolózunk és én egyszer csak lekapom magamról a pólót... Hülye!Hülye!Hülyehülyehülye!! Dupla ajjaj! Levette a pólóját! A hasizmai láttán egy percre elállt a lélegzetem, de nem felejthettem el, hogy éppen most akartam neki szólni, hogy csak azért vettem le a pólóm (IDIÓTA!!) mert melegem volt.
- Figyelj, én csak azé...- nem tudtam befejezni a mondatot mert megint rácuppant a számra. És de jó volt! De nem. Szólni kell neki,szólni kell neki! Basszus! Most meg a falhoz dönt.. Illetve pontosabban az üvegnek... Hallottam egy reccsenést aztán elkezdtem hátra zuhanni. Az üveg széttört mögöttem és egy másodperc múlva a szilánkokon feküdtem. Láttam magam kívülről ahogy zuhanok és végül becsapódok. A hátamat szúrták a szilánkok és kibuggyant a vérem is. Ott feküdtem a vérben meg a törmelékben. F*sza! Peter még egy kicsit nézte azt a helyett ahol az előbb még egy ablak volt aztán lassan rám nézett ahogy ott feküdtem. Gyorsan oda akart jönni de nem tudott mert ez ilyen vékony kis ablak volt, amin pont egy személy fér bele. Rajtam nem akart átlépni ezért... tulajdonképpen rám feküdt.
- A francba! - káromkodta el magát - Jól vagy?
- Szerinted? - nyöszörögtem.
- Ne hívjak orvost vagy valami?
- Nem! Csak a szilánkokat kell majd kiszedni a hátamból és lefertőtleníteni.
- Ok.. - nézett még mindig rémülten.
- Nézd a jó oldalát! Bejutottunk! - nevettem rá. Illetve olyasmi.
- Igazad van! - nevetett vissza és ismételten megcsókolt.