8. fejezet

Sziiasztok!
Az a helyzet, hogy most itthon vagyok. Torokgyulladás. :/ Szóval addig is gondoltam, hogy megbombázlak titeket egy fejezettel. ;) Ha ebből a részből nem is derül ki minden az előző fejezet kicsit misztikus száljáról akkor azt a későbbiekben megmagyarázom de írjatok komit, hogy mit nem értetek (meg úgy amúgy is) és akkor elmondom. ;) Jah, és emlékeztek arra a szavazásra amiben azt kérdeztem, hogy mi legyen a következő fiú szereplő neve? A Jason nyert. És ezt most azért mondom mert ebben a fejezetben feltűnik Jason. ;)
Csókpuszi.:   ~CsakÉn

- NEEEE! - kiáltottam és felültem az ágyban. Ezzel a lendülettel a földre kerültem mivel nagyon az ágy szélén voltam. Mikor kinyitottam a szemem Peter arcát láttam meg. Oda akart hajolni, hogy megcsókoljon viszont nekem anyu szavai visszhangoztak a fejemben. Emiatt gyorsan kigördültem alóla, felpattantam és a fürdőbe rohantam. A tükörből egy elkínzott szempár meredt rám. A maradék sminkem elmosódott...

Néztem magam és nem tudtam, hogy mit gondoljak. Miért rohantam el? És úgy amúgy.. MI A JÓ FENE VOLT EZ AZ ÁLOM?! Amikor utoljára anyuval álmodtam az a halála előtt egy nappal volt... Ezt nem hiszem el... A gondolat menetemet egy hang szakította meg..Pontosabban kettő.
- Hol van? - hallottam az első hangot. Nem Peter volt. De nem is Steven. Akkor ki lehet ez?
- Beszaladt a fürdőbe. - ez volt Peter - Nem tudom, hogy mi baja lehet... De ki kell onnan csalnunk.
- Rendben. Beszélj vele te. - ácsiácsiácsi... Mi az, hogy ki kell engem csalni?!
- Miért pont én Jason?! - ahamm. Ezek szerint ez a fura alak Jason.
- Peter...Te idióta! Azért mert téged ismer! - najó. Én soha nem mondtam, hogy észben nagy.. Egy kicsit csönd volt aztán meghallottam a kopogást.
- Abby drágám! Gyere ki! Nincs semmi baj! Csak rosszat álmodtál! - Ó! Ha tudnád, hogy milyen szépet álmodtam. Elindultam az ajtó felé annak ellenére, hogy az eszem minden erejével azt kiáltotta, hogy ne csináld. De a kíváncsiságom azt suttogta, hogy derítsem ki mi ez... A kezem lassan a kilincsre tettem és lenyomtam. Hiba volt. Ahogy résnyire kinyitottam az ajtót az teljes erővel kivágódott és Peter rám ugrott. Illetve...Nem is. Ez az alak... Aki most rajtam fekszik... Ez Jason! Vergődni kezdtem, sikítottam, rúgtam és haraptam. Mikor rájöttem, hogy ezzel nem érek el semmit úgy csináltam mintha lenyugodtam volna. Jason elengedett és én azonnal felálltam. Szinte kilőttem magam a fürdő ajtón Petert fellökve. Természetesen az én naaagy szerencsémnek köszönhetően Jason rögtön utánam vetette magát és elkapta a derekam. Bele könyököltem a gyomorszájába és megrúgtam az érzékeny pontját. Fájdalmában felkiáltott de nem engedett el. A falhoz vágott és én lecsúsztam.. Elkezdett rugdalni...Mindenhol. Sikítottam de a háttérből még így is meghallottam Peter röhögését. Ezek szerint jól szórakozik...Minden erőmet összeszedve elkaptam Jason bokáját és kicsavartam, ő a földre rogyott én meg Peterre vetettem magam. Ne röhögjön ő... Behúztam neki jobbról és balról is de ekkor valami vagy inkább valaki jól tarkón vágott és elsötétült körülöttem a világ...


*MÁSNAP*


Mikor átsiklottam azon a vékony vonalon ami az ébrenlétet és az álmot választja el homályosan jutott el a tudatomig, hogy mi történt. És az is beszivárgott a tudatomba, hogy már nem a bátyámnál vagyok. Kipislogtam a szempilláim alól és magam körül dobozokat láttam. Lassan felültem és megláttam Petert ahogy a fejét borogatja. Felkötöttem a hajam, hogy jobban lássak és lassan körül néztem. Mikor vissza fordultam Jason egy kockás inget vágott hozzám. Kérdőn néztem rá de ő csak egy határozott "VEDD FEL!" kiáltással elintézett mindent. Mondjuk tény, hogy nem fáztam annyira az ingben de még így is féltem...mit féltem?! Rettegtem. Mit akarnak tőlem? Ezen elgondolkoztam. Összerezzentem a telefon csörgésére. Peter a képernyőre nézett aztán vigyorogva rám.
- Hello Steven! - szólt bele a telefonba. A felismerés sokk-ként ért. A bátyámmal beszél!
- STEVEN!! SEGÍÍÍÍÍÍTS! -kiáltottam - STEVEN!!! STE.. - de nem tudtam befejezni ugyanis egy kéz tapadt a számra. Jason keze. Magához szorított de úgy, hogy alig kaptam levegőt. Már szédültem amikor elengedett. Csak kár, hogy azért engedett el mert Peter letette a telefont.
- MIT AKARTOK TŐLEM?!! - kiáltottam. Ők csak röhögtek. Na itt éreztem azt, hogy betelt a cérna, elszakadt a pohár! Ezúttal Jasonre vetettem rá magam és karmoltam.
- KIKAPAROM A SZEMED TE SZEMÉT!! - ordítottam. De nem számoltam Peterrel. Ő a hajamnál fogva a dobozok közé vágott. Lassan felültem és elkezdtem sírni.

 - Engedjetek el..!!! -kérleltem őket zokogva. A válasz megint a megszokott röhögés volt. Most már nem volt erőm semmihez.
- Buta kislány.. - mondta Peter és fenyegetően közelített felém. Jason kiment a szobából így kettesben maradtunk. Továbbra is közelített de én nem törődtem vele.
"Na látod! Ezért kellett neked New York" szólalt meg bennem a cinikus Abby.
"Végünk..." nyöszörögte a hisztis énem.
"Csinálj már valamit! Gondolj arra, hogy hogyan húztál be neki! És arra, hogy hogyan terítetted le azokat a barmokat a folyosón!!" ordított a gyakorlatias és önfejű Abby. Skizofrén lettem. De ennek ellenére a szökésen kezdtem el gondolkozni. Mikor már öt perce tűrtem azt, hogy Peter sétálgat körülöttem beugrott a tökéletes terv. Eldöntöttem, hogy véghez viszem.
És ez volt a legnehezebb..


http://www.youtube.com/watch?v=vjIwmJMqrco