9. fejezet

Sziiasztok! *-*
Nyah, hoztam nektek egy fejezetet, megjött az ihlet. ;) Jó olvasást ti kis bogyeszok :D <3 xoxo.




Felálltam és Peter nyaka köré fontam a karom, majd lassan közelebb hajoltam és megcsókoltam. Bármennyire is undorodtam már tőle muszáj volt, hogy kijussak innen. Ő először meglepődött, de aztán átölelte a derekamat és visszacsókolt. Mikor ledobtam magamról azt az inget amit az előbb vágtak hozzám, akkor ő elmosolyodott és levette a dzsekijét. Hm. Halad a terv. Huncutul rá mosolyogtam és folytattam a terv megvalósítását. Lassan a falnak löktem, arra a helyre ahol pár perccel ezelőtt kinéztem két bilincset. Nem tudom, hogy ez milyen hely lehetett, de nem is akartam megtudni ezért siettem. Óvatosan, nehogy elkezdjenek csörögni, megfogtam, és a csuklójára kattintottam őket. Távolabb léptem és büszke mosollyal figyeltem ahogy rádöbben, mit is tettem. Mielőtt teljesen felfogta volna a dolgot, a szájába nyomtam egy szövetzsepit, nehogy kiáltson. Gyorsan az ajtóhoz futottam és bezártam. Egy dobozt pakoltam az ablak alá, felpattantam rá, kinyitottam, és kimásztam rajta. Felálltam és körbenéztem. Pechükre ismerős volt a hely, ugyanis erre jöttem a bátyámhoz. Emlékeztem, hogyha kimegyek az útra, akkor egyenesen, majd balra és kiérek a sztrádára. Minden erőmet bevetve elkezdtem futni. Futottam,futottam de amikor már kiértem az útra hasra vágódtam. Nem foglalkoztam vele, hanem felpattantam és tovább futottam. Hátra néztem a vállam fölött, hogy követ-e valaki, de ez az egy pillanat is elég volt, hogy neki szaladjak valakinek. Először azt hittem, hogy Jason vagy Peter az, ezért elkezdtem sikítani és rúgkapálni. Ekkor megszólalt:
- Jézusom, jól vagy?! Hiszen te vérzel és az arcod is csupa maszat! - mondta kedvesen.
- Ki vagy te? - kérdeztem félve - Te is Jason-nek dolgozol?
- Mi? - nézett rám furán - Ki az a Jason? - értetlenkedett - Mindegy, nem érdekel... De te jól vagy? -ismételte még egyszer a kérdést.
- Igen...Vagyis...Nem. - hebegtem
- És mi történt veled? - nézett rám kedvesen. Sajnos ez volt az a pillanat amikor már tényleg nem bírtam tovább, és sírva estem volna össze, ha nem kap el.
- Én... Engem...Peter... -zokogtam- Mihéhéhééért?! - egy kicsit riadtan nézett rám, aztán habozás nélkül magához ölelt. Mondjuk...Egy idegen ölelget,este,a sztráda mellett. Aggódnom kellett volna de  már nem volt hozzá erőm.
- Majd én haza viszlek... -suttogta- Hol laksz? - gyorsan ledaráltam neki Steven címét, aztán tovább zokogtam.
Ő továbbra is kitartóan ölelt, és én, borzasztó hálás vagyok érte.

http://www.youtube.com/watch?v=TU7JjJJZi1Q