12. fejezet

Sziasztok!
Mint már mondtam, elnézést a szünetért, de el kell döntenetek, hogy gyakrabban, rövidebbet vagy ritkábban, hosszabbat. Ott oldalt, látod ott fönt, van egy kis szavazás is erről, szóval vagy szavazz, vagy ha komiban írod azt is beleszámítom. ;)
De nem is szövegelek, jó olvasást!





Amikor meglátta, hogy ott vagyok, abba hagyta a táncot, és halkan csak annyit súgott:
-Sajnálom Abby. Ő kényszerített. - mondta, és ekkor Peter sétált ki az egyik beugró mögül, egy pisztollyal a kezében.
- Köszönjük a teljesítményét Aaron! - mondta vigyorogva, majd egy golyót repített Aaron fejébe. A hangjától összerezzentem, és végig néztem ahogy Aaron lerogy a földre. A szeme a távolba meredt, és az én torkomból előtört a zokogás.
- Miért csinálod ezt Peter?! - kérdeztem hisztérikusan - Miért?! -ordítottam.
- Azt neked nem kell tudnod.. - somolygott - De már nincs rád szükségünk... - a pisztolyt felém fordította, elsütötte....




...és én ekkor ébredtem fel. A saját könnyeimtől áztatott takarót markoltam, és zokogtam. Aaron rontott be a szobába, kezében egy baseboll ütővel.
- MI VAN?! - kiáltotta és ütött egyet-kettőt a sötétben, de mikor nem jött válasz csapás, tapsolt kettőt és felkapcsolódtak a lámpák.  Ekkor meglátott engem, ahogy sápadtan,könnyesen ülök az ágyban. Egy fáradt,sajnálkozó sóhajt hallatott, majd lerakta az ütőt, és odasétált hozzám. - Szabad? - kérdezte. Én hüppögve bólintottam, ő pedig bemászott mellém. Szorosan magához ölelt, és pár "Semmi baj-t" lehet a hajamba.
- Miért sírsz? - kérdezte csendesen.
- Úgy félek.. - bújtam hozzá.
- Miért?
- Én.. nehhem tudok róla beszélnihhii - tört rám újra elemi erővel a zokogást.
- Nincs semmi baj...kérlek ne sírj! - óvatosan az állam alá nyúlt, felemelte a fejem, és mélyen a szemembe nézett. - Ha velem vagy nem kell félned.. - suttogta majd gyengéden, vágytól fűtötten megcsókolt.