18. fejezet

Hahóó.
Sajnálom, hogy ilyen keveset írok (mindenhova), de esküszöm, szeretnék, csak nincs időm. A hét minden napján van valami különórám, kivéve pénteken, de akkor leginkább egy járkáló zombira hasonlítok. Sajnos olyan kevés szabadidőm van, hogy azt a keveset is inkább az alvásra, tanulásra és úgy általában családra fordítom. Éppen ezért ilyen beszámíthatatlan az új fejezet(ek) felkerülése. Az erőmtől függően próbálok mindenhova a leggyorsabban felrakni egy normális hosszúságú írást, de lássuk be, max. 4 óra alatt írni három blogba...nem könnyű, de megpróbálom.
És most... több mint 5000!
Húúú. Mikor megláttam nem is hittem a szememnek! Ennyien nézték az oldalam? Az enyém? Úúúúúristen! :D Köszönöm! Komolyan! Sosem hittem volna, hogy bárkit is érdekelne az én firkálmányom, csak reménykedtem, hogy lesznek olvasóim. És köszönöm azoknak is, akik annak ellenére kitartottak mellettem, hogy egy rendetlen, lusta és gonosz írónő vagyok. Mert az vagyok, nem? :)
Jó olvasást!
 Faith





A gyrost a közeli szemetesbe hajítottam, és átvágtam az úton. Felnéztem a táblára, és újra meg újra elolvastam; Kelly Gomer Táncstúdió.
Mosolyogva beléptem az ajtón, és a pulthoz libbentem.
- Helló! Van itt valaki? - néztem körül.
- Igen, egy pillanat! - hallatszott a paraván mögül, és a következő pillanatban egy kedvesnek tűnő lány lépett elő, kezében egy nagy halom papírral. - Miben segíthetek? - mosolygott rám, de utána rögtön az arcára is fagyott az a mosoly, mert a papírok ezer felé szállva, kicsúsztak a kezéből. Letérdeltem, és elkezdtem összeszedegetni a pultnak ezen oldalára esőket, és haladtam tovább, mikor egyszer csak összekoccantunk. Nevetve fogtuk a fejünket, és a papírokkal együtt felálltunk. - Szóval, miben segíthetek? - kérdezte újra.
- Szeretném megkérdezni, hogy van-e még szabad hely bármilyen időpontban. Mindegy, hogy milyen stílus. - vigyorogtam.
- Megnézem. - a sok papír alól kivakart egy noteszt, és felnyitotta - Sajnálom, de nincs...hacsak nem akarsz az öt évesekkel balettozni.
- Óó. Nem, azt nem akarok. És termet lehet foglalni? - próbálkoztam tovább.
- Nem, már azt se... - nézett rám bocsánatkérőn.
- Értem.. Azért köszönöm. - intettem, és letörten elindultam kifelé.
- Hé, várj! - kiáltott utánam. Visszafordultam, ő meg odajött hozzám, és egészen halkan kezdett beszélni - Mutatok valamit. Gyere. - és ezzel karon ragadott. Egy ajtó előtt álltunk meg, ahol aztán beütött egy kódot, és bementünk a helységbe. Sárgás félhomály uralta a szobát, a lehúzott sötétítők miatt. Takarító holmikkal, és pár próbababával volt telezsúfolva az egyik fele, viszont a másik teljesen tiszta volt, egy balettrúddal, és ezek mögött állt egy csapat táncos. Azonnal megtorpantam, és visszafojtott lélegzettel vártam, hogy mi következik.
- Ne aggódj. Ők nem látnak minket. Tükörüveg. - bökött feléjük - Viszont halkan, mert szinte minden áthallatszik. - kacsintott, és odasétált - Őt utálom. - mutatott egy ötvenes éveiben járó nőre, aki egy botra támaszkodott, és olyan szoros kontyba volt fogva a haja, hogy az én hajhagymáim borzadtak el. A recepciós lány bandzsított, a kezével feltolta az orrát, vagyis malacpofát vágott, és halkan röfögni kezdett, egyenesen a nő képébe. Majdnem hangosan felvihogtam, de időben befogtam a számat, így csak valami cincogást lehetett hallani. - Egyébként az én nevem Ivey [ejtsd ; Ájvi].
- Én Abby vagyok. - ráztunk kezet.
- Oké, utálom, de jók az órái. Állítólag. - grimaszolt - Ezt mindenkinek titok, de miután lejárt a munkaidőm, bejövök ide, és mondhatni, résztveszek az esti edzésen. Ha gondolod, akkor te is csinálhatod ezt.
- Komolyan mondod?
- Teljesen... Rajtad valahogy látszik, hogy értékeled az ilyet, és az is, hogy a tánc a mindened..az egyik mindened..az életed része..vagy mit tudom én! - nevette el magát.
- Köszönöm! - néztem rá hálásan.
- Nincs mit. - vonta meg a vállát - Ha gondolod, most itt maradhatsz...bár én elsőre nem ezt az órát ajánlanám. - vigyorgott.
- Akkor milyen órát ajánlanál? - húztam fel a szemöldököm.
- A délutánit, vagy a késő estit Marisa-val.
- Ühüm.. Oké. Te is azokon szoktál részt venni?
- Neeem.. én olyanokat nem tudok csinálni. - röhögött - De neked tökéletes lesz!
- Biztos? - húztam be a nyakam.
- Teljesen! - bökött oldalba. Kicsit hangosan felröhögtem, a tánctanár azonnal elhallgatott. Ivey vigyorogva megragadta a karom, és gyorsan kirángatott a pulthoz. Még beszélgettünk fél órát, aztán újra kiléptem a Nyugati 47. utca járdájára. A táncstúdió miatt érzett megkönnyebbülés azonnal elszállt, mikor rájöttem, hogy még munkát is kéne találnom. Huuh.. Mi jöhet szóba? Miközben gondolkodtam, elindultam. Táncolni valahol? Nem. Titkárnőnek menni? Nem, mivel nem sokáig bírok egy helyben maradni.
Mindenkivel jól elvagyok, szeretek mászkálni, sok dolgot is elbírok egyszerre... és szinte képen vágott a válasz. Piros-fehér táblával és fekete betűkkel. A TGI Friday's!
Alig bírtam kivárni, hogy a lámpa zöldre váltson, és átmehessek az út túloldalára. Mielőtt beléptem az ajtón, nagy levegőt vettem, és a legkedvesebb mosolyommal léptem be. Belülről nagyon jól nézett ki, és nem volt se túl sok vendég, se túl kevés. A pulthoz léptem, de nem állt bent senki. Pár percnyi ácsorgás után, egy srác sietett elő a hátsó részről, és beugrott a pult mögé.
- Hello, miben segíthetek? - mosolygott kedvesen.
- Szia, ömm.. véletlenül nem kerestek egy pincérnőt? - mosolyogtam vissza félszegen.
- Kevin!! - kiáltotta el magát - Ez nem az én asztalom. - vonta meg a vállát.
- Mi az? - dugta ki egy másik srác a fejét a kiadóablakon.
- Állást keres. - mutatott rám.
- Nem veszünk fel senkit! - rázta meg a fejét, és újra eltűnt.
- Hallottad, bocsi. - vonta meg újra a vállát.
- De nekem tényleg kell ez a munka! - volt valami a helyben, ami nem engedte, hogy feladjam.
- Vele beszéld meg. - mondta, miközben kivitt két koktélt.
- Rendben... - mondtam inkább magamnak, mintsem neki. Elindultam hátra, és pár pillanat múlva meg is láttam az előbbi hapsit. - Jó napot, én Abby Westlide vagyok, és...
- Mi nem veszünk fel senkit. - szakított félbe.
- De én tényleg...
- Nem.
- Nekem szükségem van..
- Süket vagy kislány? - húzta fel a szemöldökét - Nem. - és visszafordult a papírmunkához.
- Kérem, én csak...
- Nem! Úristen! Nem érted? Nem, nem és nem. Viszlát. - ezzel bement egy irodának kinéző helységbe, és rám csapta az ajtót. Fújtam egyet, és a tenyerembe temettem az arcomat. Pár másodpercig csak álltam így, és ekkor határoztam el; én innen nem megyek ki, amíg nem vesz fel. Látszik a helyen, hogy kell a segítség. Visszacaplattam a pulthoz, és lecsaptam a táskám. Kikotortam belőle egy hajgumit, és felkötöttem a hajam. Behajoltam a pult mögé, és elcsórtam egy kötényt és egy tálcát. Az ajtón éppen egy pár lépett be...tökéletes! A felszerelésemhez hozzáfogtam két étlapot, és hozzájuk léptem.
- Jó napot, üvd a TGI Friday's-ben! Miben segíthetek? - mosolyogtam.
- Jó napot, ebédelni szeretnénk. - mondta a férfi.
- Ketten? - kérdeztem.
- Igen. - bólintott a nő - Tudja, éppen nászúton vagyunk...most először járok New York-ban!
- Gratulálok! Kövessenek, megmutatom az asztalukat. - intettem. Elindultam egy kicsit eldugottabb zug felé, és félre álltam. - Ez az asztal megfelel?
- Tökéletes! - mondták egyszerre. Miután leültek, átnyújtottam az étlapokat, és reméltem, hogy automatikusan van a kötények zsebében toll és kis füzet..mázlim volt.
- Inni mit hozhatok?
- Én egy light colát kérek. - mondta a hölgy.
- Én pedig egy sprite-ot.
- Rendben, máris hozom. - bólintottam. Visszamentem a pulthoz, és vigyorogtam. - Egy sprite és egy light cola.
- Te meg mi a fenét csinálsz? - rázta meg a fejét, de azért elkezdte kirakni az italokat.
- Bebizonyítom, hogy igenis szükségetek van rám. - ő elröhögte magát, és átnyújtotta amit kértem. Újra az asztalhoz mentem, mikor a srác aki elküldött, megjelent. Még hallottam, hogy mit mond; - Ez meg mit csinál? - csapott a homlokára.
- Nem én mondtam neki! - védekezett a pultos.
- Akkor meg?
- Magától. Csak felkapott egy kötényt és egy tálcát...és.. látod.. - hadonászott.
- Hibbant tyúk.. nem mondott semmit? - dörzsölt az orrnyergét.
- De... azt, hogy bebizonyítja, hogy szükségünk van rá. - vigyorgott. Én az asztalhoz értem, és felvettem a rendelést. Most jön a kínos rész..visszamenni a pulthoz.
- Ezt a kiadóablakba? - mutattam fel a fecnit.
- Te nem! - kapta ki a kezemből a srác (nem a pultos) és odavitte a kiadóablakhoz..micsoda meglepetés.
- Ne már, Kev. Látod, hogy ügyes! - kezdett védelmembe a pultos fiú.
- De nincs szükség még egy felszolgálóra! Itt van Priss!
- Ohh, igen, sokat segít, a munkaidő háromnegyedét a mosdóban tölti, a telefonjával! Én rohangálok a rendelésekkel! Szükségünk van rá..
- Nincs!
- De, igen!
- Talán...
- Nem talán, hanem igen! Kevin... ne csináld! Te a papírokkal és az átvétellel vagy elfoglalva, Louis főz, Priss....ő Priss, én meg rohangálok mint a mérgezett egér! Kell a segítség!
- Jó! Rendben! - emelte égnek a tekintetét - Fel vagy véve. - morogta - De nincs szükségünk egy olyan lányra, aki mindent elejt, és a pult mögé bújva lakkozza a körmeit. Inkább egy srác felszolgáló kéne...
- Nem vagyok olyan..  - győzelmi táncba kezdtem. Nem néztek hülyének..á, dehogy.
- Max! Mutasd meg neki, hogy mi hol van. Én addig beállok a helyedre, mérgezett egérke. - csapta vállon.
- Hahaha.... - dörzsölte meg a helyet ahol vállon csapták -  Na, gyere...
- Abby. - nyújtottam kezet.
- Max. - csapott bele a tenyerembe - Ő a gonosz főnök, Kevin. Ne maradj le! - és elindult. A kiadóablak mellől nyílt egy kis folyosó, és onnan jutottunk be a konyhába. - Ő itt Louis, a mi eszméletlenül jól főző és eszméletlenül meleg szakácsunk. - mutatott a tűzhely előtt álló férfira.
- Vigyázz a szádra, szépfiú.. - kacsintott - De minden szava színtiszta igazság.. Louis vagyok. És te?
- Abby, az új pincérnő. - mosolyogtam.
- Ezt meg hogyan sikerült elérned? -  húzta fel a szemöldökét.
- Nem, úgy! Hagyd békén a perverz ötleteiddel... - röhögött Max - Gyere, bemutatlak a másik pincérnőnek is.
- Oké, fiúka. Sziasztok. - dobott egy puszit Louis.
- Szerintem kicsit rád van gerjedve... - mondtam Max-nak.
- Igen, talán egy kicsit.. - röhögött továbbra is. Eddig úgy néz ki, hogy ez a srác mindig mosolyog. - Priss! - kopogott be egy ajtón.
- Mi van Max? El vagyok foglalva.. - hallatszott.
- Bemutatnálak valakinek. Gyere ki!
- Kinek?
- Az új pincérnőnek! - na, erre azonnal kivágódott az ajtó, és egy húszas évei végén járó nő bukkant elő.
- Mi van?! Kevin kirúgott? Az nem lehet, én mindig sokat dolgoztam, és el kell tartanom a gyerekeim, és...
- Nem, nem, nem! Nem rúgott ki, csak felvett engem segítségnek! Ne aggódj! - szakítottam félbe.
- Ohh, hál Isten! Köszi Jézus! - dőlt neki az ajtófélfának.
- Én Abby vagyok, te meg Priss, ugye? - nyújtottam neki is kezet.
- Igen, én vagyok! - és magához ölelt - Annyira örülök neked! Így nem nekem kell mindent csinálnom!
- Na, engedd el. Viszem vissza, mert kész a rendelés. - feszegette le rólam Priss karjait.
- Oké-oké... Én még elintézek pár telefont, és megyek! - zárkózott be újra. Én felkaptam a rendelést, és Max beállt a pult mögé. Kivittem, és szaladtam a következő asztalhoz.
Van munkám!

 

Zene :)