15. fejezet

Hahóó. :)
Na, itt a következő fejezet.
Nem nagyon tudok mit mondani, úgyis kiderülnek a dolgok.
Lent van két kép, hogy én milyennek gondoltam a két csajszit, és szerintem a zene is idevág. Most magyar feliratosat linkelek, mert nagyon gyönyörű a szövege. (tudjátok zene a képek alatt!)
Itt kiderül egy-két dolog Abby anyukájáról is.
Jó olvasást!
xoxo.: Faith





- Abby, megmagyarázom! - futott utánam a lifthez Aaron.
- Magyarázd! - fordultam felé könnyes szemmel.
- Ő a nővérem. - nézett rám szelíd mosollyal.
- És higgyem is el? - csattantam fel, és tovább igyekeztem.
- Igen! Ez az igazság! - ugrott elém.
- Tényleg? - néztem a mellkasát.
- Tényleg. - nyúlt az állam alá, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Megkönnyebbültem sóhajtottam fel, és a bőröndöt elejtve, átöleltem a derekát. Ő a hajamba nevetett, és óvatosan eltolt. - Nem hazudnék neked. - simított végig az arcomon. A szívem félre vert, ahogy lassan az ajkaimhoz hajolt, és alig érintve őket, gyengéd csókot adott. Legyőzött mosollyal az arcomon, és a kezemmel a derekán sétáltunk vissza a lakáshoz, ahol az előbbi lány, Aaron nővére, bocsánatkérően és félve nézett rám. Én kissé vörösen léptem be a lakásba, zavarban voltam az előbbi viselkedésemért.
- Szia. Pansy [ejtsd; Penzi] a nevem. - nyújtott kezet hatalmas mosollyal.
- Szia! Én Abby vagyok. - fogtam volna meg a kezét, de ahogy hozzáértem, magához rántott, és szorosan megölelt.
- Annyira örülök nektek! Nem tudom elképzelni, hogy mennyire vártuk már, hogy újra önmaga legyen Dana után! És most nézz rá! Végre járkál, eszik, sőt, mosolyog! Köszönöm, hogy visszahoztad a bratyóm! - és ezzel adott egy cuppanós puszit. Én végig értetlenül bámultam hol rá, hol Aaronra. Ő a háta mögött a tenyerébe temette az arcát, és lerogyott a kanapéra.
- Ümm. - vakartam meg a karom - Szerintem így reagál arra, hogy még semmit sem hallottam erről a Danáról. - mutattam a kanapé felé. Pansy arcára azonnal odafagyott a mosoly, és lassan fordult meg.
- Tényleg nem tudott róla? - lépdelt mérgesen Aaron felé - Te teljesen megbuggyantál? - hajolt le, hogy szemük egy vonalban legyen.
- Csak nem most akartam elmondani. - nyöszörgött.
- Hanem mikor?! Amikor már teljesen egymásba gabalyodtatok?!
- Igazad van.
- Tudom. - helyeselt Pansy. Ha van az értetlenkedésnek határa, hát, én most szárnyaltam túl.
- Mi van? - léptem egyet feléjük. Egyszerre néztek rám, és most láttam igazán, hogy mennyire hasonlítanak. - Egy kukkot sem értek.
- Ezt is tudom.  - bámult az öccsére - Mond el neki. - szalajtotta felém - Én meg addig kicsomagolom a cuccaid! - vigyorgott újra.
- Ó, kérlek ne! Nem akarok élősködni. Hamarosan úgyis saját lakást fogok keresni. - mosolyogtam félszegen.
- Értem. - bólintott - De azért a pipere cuccaidat kirakom. Nem fog megbolondulni pár női cucctól. - sietett el a bőröndömmel.
- Sétáljunk egyet. - lépett mellém Aaron. Egy csöppet megkönnyebbültem, mert nem a tipikus "beszélnünk kell"-t mondta, hanem a sétásat, bár az is elég rossz. A liftben hirtelen a falnak nyomott, és ajkait az enyémekre szorította. Ez nem olyan szelíd csók volt mint az előbbi. Egy pillanatra elfelejtettem lélegezni, visszacsókolni sem volt időm, ő már elhúzódott. Megilletődve bambultam magam elé, egészen addig míg egy csilingelő hang nem jelezte, a lift megérkezett. Joshnak intve kiléptünk az ajtón, és Aaron elkezdett a park felé húzni.
- Veled leszek először a Central Parkban. - jegyeztem meg mosolyogva, miközben átszaladtunk az úton. Ő az ösvény elején megtorpant, és inkább visszahúzott. Értetlenkedve néztem rá, és ő megköszörülte a torkát.
- Inkább innék egy kávét. - mutatott az út túloldalán egy Starbucksra. Szóval visszaszaladtunk, és beléptünk a kávézóba.
- Szia Aaron! - kiáltott fel a pult mögött álló lány.
- Öhm, szia Brit. A szokásosat kérem. És izé.. te mit kérsz Abby?
- Egy karamellás frapuccinót, köszi. - A pultos lány mosolyogva végig nézett rajtunk, és mikor meglátta összekulcsolt kezünket, még szélesebb lett a mosolya. Szimpatikus lány volt, szőke hajjal és kék szemmel.
- Tessék. - tette le elénk az italt - Nem kértek sütit? Van a kedvenced. - lökte meg Aaron vállát a csípőjével.
- Most nem köszi. - én csúnyán néztem rá, és ezt észre is vehette, mert egy féloldalas mosollyal odaszólt nekem - Te kérsz?
- Éhes vagyok. Szóval, igen. Milyen a kedvence? - fordultam a lány felé.
- Csokidarabos, óriás muffin. - vigyorgott. A hasam hangosan korgott egyet, mire elnevette magát. - Máris hozom.
- Na, miről akarsz beszélni? És ki ez a Dana? - könyököltem az asztalra, és megtámasztottam a fejem.
- Ki volt.. - suttogta.
- Tessék? - egyenesedtem fel.
- Dana a feleségem volt. - pillantott rám. Az éppen lenyelni készült kávé az orromon és a számon távozottl, majdnem megfulladtam. - Jól vagy? - nézett rám rémülten.
- Folytasd csak! - intettem és az  arcomra szorítottam egy szalvétát. 
- Szóval Dana a feleségem volt. - kortyolt egyet a kávéjából - És.. - korty - éppen váltunk. - korty - Rögtön a gimi után vettem feleségül, ő tizenhét volt, én tizennyolc. Remekül megvoltunk, egészen addig, míg - korty - Dana el nem vetélt. - korty - Engem hibáztatott, mert nem voltam sokat otthon, a karrierem beindulásával foglalkoztam. Úgy gondolta, hogy ha akkor nem kell neki kicserélnie azt a villanykörtét, nem esik le a székről, és nem megy el a baba. Sok ideig én is magamat hibáztattam, de aztán megtudtam, hogy Dana ivott. - korty - Egy régi barátja meglátogatta, és elpiálgattak. A szomszéd néni mondta el, és a borosüvegeket is megmutatta. Ekkor derült ki, hogy Dana nem azért mászott fel a székre, hogy kicserélje a villanykörtét, hanem azért, hogy levegye a titkos borunkat, amit a baba születése utánra vettünk. - korty - Én ezt el is mondtam Danának, és közölte, hogy igen ez történt, és, hogy olyan jól érezte magát, mint velem sohasem. Éppen ezért is csókolózott azzal a régi barátjával. Persze akkor nem tudta, hogy nekem fogalmam sincs a csókról. - keserűen elmosolyodott és kiitta a kávéja utolsó cseppjeit - Ekkor tört ki a nagy veszekedés, és eldöntöttük, hogy elválunk. Négy év házasság után... Éppen indultam az utolsó tárgyalásra, mikor Dana kénytelen-kelletlen felhívott, hogy eltudnám-e vinni, mert Harrynek, a régi barátnak, akivel időközben összeköltöztek, hirtelen be kellett mennie az irodába. Én igen mondtam, mert már nem haragudtam rá, csak nagyon csalódott voltam. Ő volt az első igazi szerelmem, és akkor valahogy már nem hittem benne többé. Hiszen ha ennyi elég volt, hogy szétválasszon minket.. Na mindegy. A lényeg, hogy aznap nagyon hideg volt, és jegesek voltak az utak. A kocsiban újra veszekedtünk, és én idegességemben gyorsabban hajtottam a kelleténél..Egyszer csak megcsúszott a kocsi, és mi Dana oldalával felcsavarodtunk egy fára... Dana azonnal meghalt, én meg megúsztam egy törött karral, és megrepedt bordákkal. - ekkor megdörgölte az arcát, és mintha egy könnycseppet is kitörölt volna a szeme sarkából - A családja ezek után azt mondta, hogy előre kiterveltem az egészet, meg akartam ölni, hogy ne kelljen felezni a vagyont... Hogy minden az enyém legyen. Egy idő után annyit mondták, hogy kezdtem elhinni.. Ha nem is szándékosan, de a tudatalattimmal abban a reményben gyorsítottam, hogy talán valamelyikünk meghal... Ekkor voltam huszonkét éves. Milyen ironikus, hogy pont a szülinapomon öltem meg valakit! - kissé hisztérikusan felnevetett és ezután keményen a szemembe nézett - Tegnap volt Dana halálának az évfordulója. Tegnap volt a szülinapom. Éppen a szüleimtől tartottam haza amikor lerobbant a kocsim, és beléd rohantam. Vagyis inkább te rohantál belém.. - a keserű mosoly ismét felkúszott az arcára, és ezúttal ott is maradt - A múlt évben nem igazán csináltam semmit, szörnyű bűntudatom volt. De amikor tegnap találkoztam veled.. Ahogy rémülten rám néztél, és a karomba omlottál... Valami megmozdult bennem, és úgy éreztem, hogy meg kell védenem téged, segítenem kell.. Gyönyörű voltál, és olyan védtelen.. Aztán este sikítva ébredtél, és én megcsókoltalak és te nem toltál el..Hmm.. Csodálatos érzés volt! És én komolyan megértem, hogy ha soha többet nem akarsz látni. Azt is ha most rögtön sikítva elrohansz előlem.. Komolyan! Talán az lenne a legjobb! - fejezte be és újra a tenyerébe temette az arcát. A számhoz nyúltam, hogy befogjam. Nedvességet éreztem az ujjaimon, és ekkor döbbentem rá, hogy hangtalanul megeredtek a könnyeim, és még most is folytak.
- Boldog szülinapot, utólag is. - csak ennyit tudtam kinyögni, de a hangom nem volt több suttogásnál. Anyu mindig azt mondta, hogy bármilyen megdöbbentő vagy ijesztő a helyzet, mindig köszöntsük fel az illetőt, vagy kívánjunk kellemes ünnepeket. A kezemet ismét a számra szorítottam, nehogy olyat mondjak amit később megbánok. Üresen meredtem magam elé, és próbáltam feldolgozni a dolgokat.
- Szerintem sokkot kapott. - tette le elém a sütit Brit - Talán fel kéne pofozni.
- Nem fogom bántani. - nézett szúrósan Aaron.
- Akkor én. - mondta és mielőtt bárki közbe szólhatott volna, a keze az én arcomon csattant. Ettől azonnal magamhoz tértem, és bólintottam.
- Köszönöm Brit. - adtam neki hálát, már élettel a szememben.
- Nem tesz semmit! - törölte meg a kezét a kötényébe és arrébb ment.
- Mit szólsz hozzá? - tördelte a kezét. Én feltartottam a kezem, jelezve, hogy várjon egy kicsit, még gondolkodom. Tehát a kocsi, amiben ő, és a majdnem ex-felesége ült, megcsúszott, és egy fának csapódott. Dana meghalt, ő túlélte. Tökéletesen értettem, én is átéltem már ezt. Kinyújtottam felé a kezem, és végig simítottam az arcán. Végül két tenyerem közé fogtam az arcát, és áthajoltam az asztalon. Pár centire az arcától megálltam.
- Eszedbe ne jusson többé magadat hibáztatni! Megértetted? Nem te okoztad a balesetet, és ne mond nekem, hogy fogalmam sincs, hogy mit éreztél! Pontosan tudom! - tettem a mutatóujjam a szájára, mikor tiltakozni kezdett volna - Mikor anya meghalt, sokáig magamat hibáztattam, mert én életben maradtam, ő meg nem. Úgy gondoltam, ha én kicsit nem csak magammal lettem volna elfoglalva, és rászóltam volna a húgomra, akkor anyu nem fordul hátra a zebráról, hogy lehordja. Akkor időben észrevette volna a részeg sofőrt ahogy szlalomozik, és hátralépett volna. De nem, én nem szóltam rá, neki kellett dühösen megpördülnie. És ezért elütötték. - csuklott el a hangom. Megráztam a fejem, és szorosan összeszorítottam a szemem. Mikor úgy gondoltam, hogy nem bőgöm el magam ha kinyitom a szemem, lassan felpislogtam a szempilláim alól. - Ne hibáztasd magad.
- Rendben. - suttogta. Én elmosolyodtam, és megcsókoltam. Nyelve hamarosan bebocsájtást kért az ajkaim közé, és meg is kapta. Mikor elváltunk mindketten ziháltunk, de egyben mosolyogtunk is. A pult mögül kuncogás hangzott, és mi arra kaptuk a fejünket.
- Oké, bocsánat! Csak ez olyan megható volt. - mosolygott Brit. Aaron elnevette magát, és testtartása is engedett.
- Kérdezhetek valamit? - kortyoltam én is egyet a kávémból.
- Mit?
- Miért torpantál meg a Central Parknál? Először oda akartál menni, aztán..
- Azért mert ha azt tetted volna amire számítottam, akkor nem akartam, hogy egy ilyen élményt, egy olyan alakkal élj át mint én. - én elképedtem a válaszán, megint majdnem megfulladtam.
- És a lift..? - köhécseltem.
- Megint a reagálásod aggasztott, és lehet, hogy az lett volna az utolsó csókunk. - rázta a fejét - De már mindegy. - csapott az asztalra. - Én most elszaladok a mosdóba. - mutatott egy ajtóra.
- Oké. - villantottam rá egy mosolyt. Mikor elment, a helyére Brit vágta le magát.
- Olllllyan aranyosak vagytok együtt! - hozott egy új kávét Aaronnak.
- Köszönöm. - mosolyogtam. Most, hogy megtudtam ezt a Dana dolgot, sokkal jobban megkönnyebbültem.
- És mióta tart? - támasztotta meg az állát, az összekulcsolt kezén.
- Ehhem.. Elég gyorsak voltunk. Talán túl gyorsak is. - ráncoltam a homlokom.
- Pontosabban? - mosolygott még mindig.
- Tegnap.
- Na ne szórakozz! - húzta ki ő is magát - Komolyan?
- Ja. - adtam meg a rövid választ és próbáltam elbújni az itallap mögé.
- Ez szuper! - vigyorgott - Remélem gyakran látlak majd! Már lassan egy éve bámultam ahogy itt kóválygott. Alig beszélt pár emberrel. Csak velem, meg Garret-el. - én értetlenül néztem rá, és komolyan elgondolkoztam rajta, hogy van-e valami szabály, ami azt említi, hogy egy nap hányszor lehet értetlenül bambulni? -Ja, ha tegnap jöttetek össze akkor nem tudod a dolgok nagy részét. Garret a legjobb barátja, és az én fiúm. - hangsúlyozta ki a fiúm szót, az én megnyugtatásomra, hogy nem úgy érez Aaron iránt, vagy, hogy figyelmeztessen, az övé, nem tudom. - De most megyek, mert jön a szépfiú! - vigyorgott és kecsesen visszatáncolt a pult mögé.
- Miket hordott össze? - nevetett.
- Csupa rosszat! - blöfföltem.
- Valóban? - nézett rám huncutul.
- Ühüm. - nyújtottam rá nyelvet. Ő áthajolt az asztalon és megpuszilta a nyelvem hegyét. Én elnevettem magam, és ezután kaptam egy rendes csókot. A délután csókokkal, kávéval és sütivel telt el, tökéletes társaságban.

Zene :)