Csöpp infó: A nagymamáját Emily Stratbau-nak a nagypapáját pedig Harold Stratbau-nak hívják.
Puszii.: ~CsakÉn
Egy kertben álltam. Szépen sütött a nap. Körülöttem gyönyörű virágok voltak... Ismerős volt a hely de nem tudtam, hogy pontosan hol vagyok.. Olyan ismerős... Elindultam a virágok közötti kis ösvényen. Mentem előre és egyszer csak megláttam a hintát a patak mellett. Egy percre beugrott valami de olyan rövid időre, hogy nem is tudtam megfejteni, hogy mi volt az a valami. Leültem a hintára és kapkodtam a fejem a sok szépséges dolog között. Hátra pillantottam és akkor megláttam őt.
- Anyu? - suttogtam. Kicsit fiatalabb volt mint emlékeztem de félreérthetetlenül ő volt az. Ott állt a két számmal nagyobb pólójában, farmerében és flip-flop papucsában, felcsatolt hajjal. Az én hippi anyukám.
- Abby, drágám! Szia kincsem! Már vártalak! - mosolygott rám. És akkor beugrott! A nagyiék birtokán voltam! Kicsi koromban és még anyu halála előtt is sokszor jártunk ide, sőt, egyedül is sokat jártam ide ha gondolkodni akartam. Messzebb volt Detroit-tól de kocsival nem olyan vészes. Fel pattantam a hintáról és bámultam felé. - Mi a baj? Nem örülsz, hogy látsz manó? - azóta senki sem
hívott így. Elsírtam magam és elkezdtem rohanni felé. A parton egy percre megálltam de utána nem haboztam mert emlékeztem, hogy mindig ezen rohantam át és, hogy csak térdig ér a víz. Szóval belevetettem magam a vízbe. Hűvöse jól esett a bőrömnek de ez most nem is olyan fontos. A túl parton kikecmeregtem és rohantam tovább felé. Ő kitárta a karját és én hozzá bújtam. Azonnal megcsapott parfümje illata és és ruhái selymes érzése. Kedvesen átölelt és puszikat nyomott a hajamba. - Jajj, ne sírj kicsim! Tudod, hogy ilyenkor én is elsírom magam!
- S-s-sajnálom m-mama! - csuklottam a kedvenc angóra pulcsijába. Ő hajamat simogatta és csitítgatott. Mikor alább hagyott a sírásom eltolt magától és rám mosolygott...úgy ahogy csak egy anya tud. - Te...hogyan kerülsz ide? - szedtem össze magam.
- El kell mondanom neked valamit! - komolyodott el - de gyere, előbb menjünk be.
- És a nagyiék? - értetlenkedtem - Ők tudják, hogy te... itt vagy?
- Ők most nincsenek itt. Gyere! - mivel a nagyiék háza a patak túl partján van azt hittem, hogy újra át kell gázolnunk a a csordogálón de anyu csak... átlebegett a túl partra. Én csak pilláztam mint valami... hal..? Erre ő felém intett és én is csak átlebegtem.
- Ez meg mi volt?- kérdeztem csodálkozva de ő csak legyintett és elkezdett a ház felé húzni. Út közben megfogta a kezem és úgy sétáltunk mint kis koromban. Újra elkezdtem könnyezni mert újra eszembe jutott, hogy mennyire hiányzik. Oda értünk a házhoz és én elcsodálkoztam rajta, hogy most is milyen jó állapotban van. Anyu kinyitott az ajtót és elárasztott a "Nagyi illat".
- Te menj a nappaliba és én addig főzök egy teát. - elindultam az ismert úton. A boltív alatt át a lefele vezető lépcsőig, le a lépcsőn és a szemem elé tárult a megszokott helység szépsége.
- Itt a tea. A kedvencedet csináltam! Mézes- gyümölcsös. - mosolygott rám. Én vissza mosolyogtam és elvettem a teát. Ő pedig az albumot ragadta ki a kezemből. Nem tudom, de mintha úgy láttam volna, hogy belecsúsztat egy kis cetlit és lerakja az asztalra.
- Szóval Anyu.. Mit akartál mondani? - váltottam komolyra a szót miközben a teámat szürcsölgettem.
- Kicsim! - váltott ő is komolyra - Tudod én szoktam néha onnan fentről a felhőkről leskelődni az én kicsi lányaim után. - nézett rám - És most nagyon nem tetszik az akit az utadba vetett a sors. - vette át a stílust ezoterikusra - Akinek most az ágyában alszol. - mivaaan? Akkor anyu most Peter-ről beszél?
- Anyu.. te most kiről beszélsz? És mi az, hogy alszom? Te is csak egy álom vagy? - kérdeztem újra könnyezve.
- Igen. Igen Abby, Peter Frekwahgt [ejtsd: Fríkvéjt] az aki nem tetszik nekem.
- Dedede... ezt hogyan érted anya?- értetlenkedtem.
- Én csak annyit mondok, hogy borzasztóan vigyázz ezzel a fiúval!
- Mit tegyek anya? - tettem le a bögrét - Nem sokára elköltözök. Az a csók pedig... Én.. nem tudom.. ez nem olyan komoly..
- Nem olyan komoly?! Kicsi korod óta szerelmes vagy belé!!! - kiáltott anyu.
- Az... Nem tudok mit mondani. Te ismersz anyu. - mosolyogtam rá. De ő nem mosolygott vissza. Fel állt, kivette a kezemből a bögrét és felment. Vártam arra, hogy vissza jöjjön. Jött is. Rohant.
- Kicsim bízz bennem! Kérlek! Vigyázz ezzel a fiúval mert - és eltűnt. Anyu köddé vált. A szoba elmosódott körülöttem és térdre estem.
- NEEEEE!!! - kiáltottam és felültem az ágyban.
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
- Harold! Te tetted ki az asztalra a fényképalbumot? - kiáltott férjének Emily.
- Nem! - jött a válasz. A hölgy megvonta a vállát, fel vette az albumot és elcsoszogott vele a polcig és lerakta. Azonban Emily Stratbau nem vette észre a lapok közé csúsztatott kis fecnit. Úgy ahogy senki.
http://www.youtube.com/watch?v=bhzJO34SCoc
